2013. június 7., péntek

31. Bejegyzés: Nyilvánossá tehető információk az Eseményről magyar vonatkozásban.

Üdvözöllek kedves olvasó!

Ebben a bejegyzésben most olyan jellegű információkról lesz szó, amit más személyek is már említenek pl.: Cobra. Ez maga az "Esemény". Ez a művelet világszerte megfog történni, amint a Teremtő elküldi jelet (zöld lámpát) a Galaktikus Föderáció, az Ellenállás, a még egyelőre "föld alatt" tevékenykedő kormányzatok és még számtalan pozitív csoport számára. Ezek az erők összhangban fognak tevékenykedni, de természetesen minden csoport a maga hatáskörében.

Na most előbb hadd térjek ki magára az "Eseményre", hogy mit is takar önmagában. Az Esemény önmagában egy olyan és gyors lefolyású művelet lesz, ami az itteni elitnek a tagságát érinti világszerte. De a pontosítás kedvéért most magyar vonatkozásban maradok csak. Az összes ideológia követője, mint például a kommunista utódpártoknak (fidesz, mszp, mdf, dk stb...) a tagjai mind börtönbe fognak jutni. Bármennyire is idősek. Nem számít a koruk, mert az, amiket csináltak vissza fog rájuk ütni teljesen. Már most is érzik csak nem akarják elismerni, mert nagyon félnek. Hát ki mint vet, úgy arat.

Magyarországon most olyan folyamatoknak vagyunk a szem és fültanúi, amit a legtöbb ember összeesküvésnek vagy kitalációnak gondol csak mert a média nem beszél róla. Pedig közel sem kitaláció, mert ezek a dolgok csak szépen lassan a háttérben történnek. Mindkét oldal (Fény és sötét) megteszi a maga lépéseit, hogy az embereket magához hozza. Természetesen mindegyik a maga módján. Most itt nem kívánok részletekben belemenni, mert nem erről van szó.

Az "Esemény" önmagára az itteni fizikai síkra vonatkozik csakis. Itt volna a legegyszerűbb a dolgunk, hogy megtisztítsuk a bolygónkat az olyan emberektől a börtönbe helyezésükkel, akik kiakarnák irtani vagy rabszolgává akarnák tenni az itteni lakosságot. Ez Magyarországon is egyértelműen megmutatkozik, hogy az alvók pillanatnyilag hol állnak a napi tevékenységeik és gondolataik következtében. Ők is (reflexből jövő tudattalan) szabad akaratukból kifolyólag ugyanazokat a módszereket használják a legtöbben, mint amit az elit. Tüntetésekre mennek, hőbörögnek, öklöt ráznak, pártot alapítanak vagy pedig összecsapnak a rendőrökkel. Na ezek a módszerek pontosan az elit tárházába tartóznak, mint az, ahogy pártokat hoznak létre és elkezdenek róluk beszélni a médiájuk segítségével. Persze ez nemcsak Magyarországon jellemző, de ezeknek adnak csak hitelt az itt élő emberek csakúgy alapon. Ha így haladunk, akkor sosem lesz változás itt a világon, mert hiszen az emberek akarják tudattalanul azt, hogy ők maradjanak a hatalomban. Ezért kérdezem most én is te tőled kedves olvasó. Te miért adsz olyannak még mindig hitelt és felhatalmazást, aki már vagy 23-24 éve folyton megbukik mindenben? Attól jobb lesz neked, a családodnak, a közösségednek és az országnak? A válasz egyértelmű, hogy nem.

Itt csakis azt teheted, hogy szépen elgondolkozol a lehetőségeiden és továbblépsz. Elfelejted ezt a régi rendszert és hagyod, hogy elsüllyedjen. Te pedig és azok, akikkel te tudtál és tudsz beszélni (ébreszteni) azokkal közösen felismered, hogy te is az Univerzum elválaszthatatlan része vagy és a Föld szuverén lénye. Na most itt jön igazán képbe az "Esemény" magyar vonatkozása.

Maga az "Esemény" úgy fog kibontakozni, hogy nagyon gyors lesz az egész. Ilyenre még a Föld történelmében nem volt példa, de egy a lényeg. Bármi is fog történni bízz a belsőhangodban és az intuíciódban. Mert a segítőid is ott lesznek mindvégig melletted, hogy biztosítsanak a minél zökkenőmentesebb átmenetről. Sokan megpróbálhatják majd kihasználni a helyzetet a meggazdagodásuk és a hataloméhségük reményében. Ezért az ilyen emberekre nem szabad figyelmet és ezzel energiát sem pazarolni. Különben is az Ellenállás az ilyen embereket időben lefogja kapcsolni.

Na most mivel Magyarországon is sok dolog folyik a háttérben ezért nagyon fontos lenne az, hogyha bármilyen információt keresel, akkor csakis az internetet és ezzel együtt a belsőhangodat használd. Ezzel elkerülőd azt, hogy dezinformációt adj tovább tudattalanul. A hivatalos média egy szót sem fog szólni az "Eseményről". Ők is majd csak kapkodni fogják a fejüket, amint megtudják, hogy mik történtek. Mivel láthatóak a kísérletek az itteni regnáló (ál)magyar kormányzat részéről, hogy mindenáron centralizálni (központosítani) próbál ezért hosszútávon bele se gondol abba, hogy ezzel csak a saját nyűglődését hosszabbítja meg. Az a helyzet most a kormánnyal, hogy nagyon erősen paradox helyzetbe került, és ez a helyzet csak a mi malmunkra hajtja a vizet.

Akármit is próbálnak megtenni maximum kitolják a lélegzethez jutó idejüket, amiből már nem sok van. Hiába beszél a hivatalos média a sok megszorításról. Itt lenne a lehetőséged váltani, mert az "Esemény" ezt fogja kiváltani, hogy a regnáló kormányzat helyét azok fogják átvenni persze idővel, akik ténylegesen alkalmasak és minden a régi rendszerhez és a Vaskorhoz kötő köteléket elvágnak velünk közösen. A megérzésem, ha nem csal úgy érzem, hogy a 2014-es választásokon a Jobbikot fogják berántani, mint áldozatot. Ezek a terveik egyike. Már ezt bőven megbeszélték a mostani választási ciklus elő idején, hogy kifogja őket váltani és biztosan megpróbálnak meglógni a lopott vagyonukkal. Ezért is kedves olvasó buzdítalak arra, hogy el se menj szavazni, mert úgyis elcsalják ezek a választásokat és különben is az ő idejük lejárt. Nem kéne a te szabad akaratodból is kifolyólag az ő apadó erejüket tovább támogatnod. Magam ezt fogom tenni.

Na, de ennyit róluk. A teendőd az "Esemény" idején a nyugalmad és a tiszta elme fenntartása. Legyen bármi is történés. Ha Fénymunkás vagy kedves olvasó neked az lesz a dolgod, hogy ameddig látsz pánikoló és zavaródott embereket. Te magad ne menj oda hozzájuk, hanem csendesen és szerényen mutass példát, hogy te nyugodt és kiegyensúlyozott vagy. Ez oda fogja őket hívni hozzád és jobb esetben megkérdezik, hogy te magad miért is vagy nyugodt. Ekkor ennyit mondj csak, hogy egy fontos dolog történik a világban, ami előfogja segíteni a békés, gyógyult és egészséges világ eljövetelét, ahol nem lesz semmi felesleges negatív aspektusa az embereknek, mert nem lesz értelme és haszna ilyen cselekményt/cselekményeket végrehajtani.

Az "Esemény" elnyújtható időszaka nem húzódhat 1-2 hétnél tovább, ameddig a dolgok a maguk medrébe folynak. Ezért fontos gondoskodni erre az időszakra némi élelemről és vízről a biztonság kedvéért, mert némi fennakadás esélye előfordulhat az élelmiszer ellátásban. Erre természetesen nem 100% az esély, de attól függetlenül jobb az ilyenre is felkészülni. Ezzel, akkor elejét lehet venni számtalan egyéni vagy csoportos problémának is. Más olyan struktúrák, mint amilyen az áram, az internet és a média megszokottan aktívak lesznek. Itt nem várhatóak fennakadások. Ez várható világszerte is. Magyar vonatkozásban az fog egyelőre történni, hogy a jelenlegi rezsim el lesz távolítva és olyanok kerülnek majd a helyére, akiket az Isten bízott meg, hogy vezessék ki ezt az országot a mélyből. Már ők is aktívan dolgoznak a háttérben minden területet érintve és az interneten is sok információt lehet róluk olvasni. Hideget meleget egyaránt. No, de ennyit most a magyar vonatkozásról.

Az "Eseménynek" van egy olyan tényezője is, ami a sajnálatos késleltetést előidézi. Az a helyzet, hogy az asztrális és mentális síkokon vissza vannak húzódva ezek a lények, akik képviselik ezt a tényezőt, de még mindig jelen vannak olyan lények, akiket csakis Fénnyel lehet eltávolítani onnan. Nem egyszerű, mert a mi világunk törvényei és az ottani (asztrál és mentális) világok törvényei teljesen eltérőek. Emiatt megy sokkal nehézkesebben sok dolog. Ezeket a Cobra által kigondolt vasárnapi világmeditációk (Magyar idő szerint 21:00-kor) segítik elő, hogy ez a tisztulás megindulhasson. Ami nagyon sok előrehaladást eredményezett a mi felszabadulásunk tekintetében is.

Azóta az elitnek már csak a dezinformációs ügynök hálózata, "agymosott" (alvó-tudatlan) emberek hálózata és a médiájuk maradt. Ezek meg a fizikai síkon okoz(ná)nak fejtörést. Ezért is fontos a Fénymunkásoknak inkognitóban csinálni a vállalt feladatukat a fizikai síkon. A GF és az EM is végzi a maga feladatait is az asztrál és a mentális síkokon is. Ami addig tart, ameddig a Teremtő nem látja alkalmasnak küldeni a jelet (zöld lámpát) az "Esemény" beindításához.

Magam úgy érzem, hogy még van munka ezzel kapcsolatosan, de az a lényeg, hogy csak tennünk kell a dolgunkat. Dolgozni saját magunkon is mellékesen, mert minél többen végzik a dolgukat annál hamarabb és biztosabban fog lefolyni az "Esemény". Ugyanis ez a dolog minden egyes a mi civilizációnk területét felöleli, ahol a Fény átveszi a méltó helyét a régitől. Ezért is fontos megérteni és alkalmazni a spiritualitást a saját életünkben, mert ezzel példát lehet mutatni a többi tévelygő Földön élő alvó embernek is.

Ez az "Esemény" fogja kiteljesíteni magát a világok egyesülését is. Illetve előkészíteni azt, hogy a Belső Földön élők feljöhessenek és a galaktikus rokonaink is lejöhessenek már végre nyíltan. De ehhez előbb meg kell történnie és lefolynia magának az "Eseménynek". Ennyire egyszerű.

Köszönöm a figyelmet!
Írta HUNFény

2 megjegyzés:

  1. Köszönöm a levelet, akkor ezek szerint sikerülni fog az Apostoli Magyar Királyságnak !!! Akárcsak az Ő programjukat olvastam volna.

    VálaszTörlés
  2. Amit leírtál az valóban így van ! Már 7 hónapja pontosan így cselekszem és így gondolkodom,pedig ezt az írást ma olvastam először !

    VálaszTörlés