2013. augusztus 21., szerda

44. Bejegyzés: Magyarország, és a spirál felkavaró ereje...

Üdvözöllek kedves olvasó!

Ebben a bejegyzésben szeretném feltárni a számodra a megérzéseimen keresztül, hogy is zajlik ebben az országban. Egy kérésem van csak hozzád még mielőtt tovább olvasol, hogy objektív légy, és csakis a saját elgondolásod, és megérzéseid szerint vond le a következtetéseid, mert nagyon sok dolog, ami most mondjuk úgy jing jang formációban van az most elfog kezdeni beszürkülni, és a feketeség feloldódva végleg fehérré válik. Mármint egyes (a többsége) szürke gömbök(nek) kifehérednek, addig mások tökéletesen eltűnnek, mintha nem is lettek volna.

Ezzel fog teljesen feloldódni a Vaskor, és ezzel köszönt be az Aranykor. Nem számít, ha nem hiszik el azt, amit te magad belül érzel, és hiszel. Most már az számít igazán, hogy belül mit érzel. Most egy kicsit a magam szegletéből is vizsgálva a dolgokat az alternatívákat illetően.

Tiszta, és teljes szívemből kijelentem, hogy a Galaktikus Föderáció igazi, és létező közösség/szervezet, akik mindent megtesznek a segítésünk érdekében. Sok személy, akit ismerek, mert a Teremtő összehozott velük és a Fény oldalán állnak tiszta szívükből. Ők sem érintetlenek az eseményekben, mert éreznek mindent, ami számukra látható, érezhető is. Legyen az bármilyen terület, amibe a Teremtő nekik betekintést enged...

Számomra is sok dolog van, amibe betekintést engedtek, és valahogy vissza lettek igazolva, és ha nem is némi túlzással, de az esetek többségében az volt, és van, amit belül tisztán éreztem. Ez az érzés maga a változás érzése, ami örök, és folyamatos. Minden régi érdek alapú szerveződés/kapcsolat elporlad. Hiába jönnek a félelemgeneráló, és fenntartó intézkedések bármelyik részükről. Csak pillanatokra tolja ki az olyanok létét, akiket a félelem, és a negatív energiák éltetnek/hajtanak. Ezzel fog beteljesülni az Univerzum (Isten-Forrás Teremtő Atya/Anya akarata) ciklusa is.

Sokak ezt most nem érthetik, de nem baj. Majd megfogják érteni. Egy pár lehetséges területet azért felsorolok, mert ezek már kézzel foghatóak. Hiába nem szól róla a média, és a "minden rendben van" című játszmát folytatja. Az lesz neki is a vége. Egyszerűen az emberek a médiától elfordulnak, és többé nem fognak figyelni rá. Még azok is, akik minden percüket a tv mámorában töltik egyszerűen megfognak tisztulni ettől a tömény befolyástól. Ami persze nem egy nap, vagy hónap lesz. Már nincsenek jelen akkora fölénnyel ezek az erők, mert ezek a nem-fizikai/félfizikai síkok is megtisztultak, amin ők tartózkodtak, és sokkal kevesebben vannak (itt), mint évekkel ezelőtt.

A pillanatnyi helyzetről is azt érzem, hogy a világunkban már csak egyfajta "üres" működtetés zajlik. Nincsen olyan, aki irányítsa azt a kénye-kedve szerint, mert elporladt, vagy elkapták, és a Teremtő előtt van már. Jó ezt nagyon sokan még nem érzik/látják az alvók közül, mert ők elvannak foglalva a tudatlan alvó állapotukkal, ami nem baj, mert ezzel sem okoznak majd maguknak, és másoknak bajt az ébredésük első pillanatában.

Az ébredettek (Fénymunkások) között is nagyon vegyes a helyzet. Borzasztó lassan, de már elindult a MI kollektíva működése is. Ez még egy ideig stagnálni fog, de az a lényeg, hogy a Föld arculata így legalább szociális, gazdasági, politikai, és vallási téren megfog változni jó irányba. Persze nem egyedül ezeket a területeket érintve, mert hiszen minden kicsi pontok ként végig mennek a Földet körülvevő láncolaton, és oda-vissza jelleggel idővel a hatásuk növekedése által végül átfordulnak mind maguktól is (részben). Már csak innen rajtunk múlik minden, hogy mit hozunk ki magunkból.

Ezért is kérlek kedves olvasó! Rendezz el magadban minden karmikus ügyet. Legyen az előző, vagy jelenlegi életbeli. Vedd fel a kapcsolatot a Felsőbbik éneddel, és keresd meg vele közösen a tiszta képet a jelent illetően. No, de most magam leírom az általam, és a Felsőbbik énemmel is közösen vizsgált/látott képet. Nem kell elhinni, amit írok/írunk! Csakis ez az én, és a Felsőbbik énem közös pillanatnyi meglátása. A szíveddel is vizsgáld ezt a képet.

Na most Magyarországon vannak a különböző kisebb-nagyobb csoportok, akik egyéni érdekeket képviselnek zömben. Ebben benne vannak a pártok, a civil szervezetek, és az összes nyilvános/titkolt társaság is. Ezek most elkezdtek meggyengülni, amit mindenáron megpróbálnak leplezni (Lásd új/régi politikai pártok). Csak ezzel a ténykedésükkel idővel szőnyeg lesz alattuk a talaj. Hadd éljek ezzel a hasonlattal. Pillanatnyilag ez zajlik. Nem tudom, hogy meddig fog ez tartani, mert részben az ember szabad akarata is mozgatja ezeket a "szálakat", ha hagyja működni. Másrészt meg a Teremtő akarata, aki békét, és Fényt kíván hozni a bolygónkra rajtunk keresztül is. Ezzel persze sok emberre is akaratlanul hatással vannak, mert (hagyja magát) belefolyni. Itt jön képbe a teljes önkontroll, ami az egész lényünk irányítását jelenti. Magyarul ez azt takarja, hogy nem hagyhatjuk magunkat bármilyen apró jelenség miatt sem befolyásolni, de még hatni sem, mert eltántoríthatnak vele a célunktól. Ezt nem más erők okozzák, hogy eltérünk, hanem már csakis saját magunk. Annyira meggyengült a másik oldal ezen a síkon is. Egyedül már csak az emberek tudnak egymással úgy lenni, hogy hatnak egymásra tudatosan, vagy tudattalanul. Más entitások helyét már a Fénylények vették át zömben, és próbálják vezetni a felébredetteket is, hogy használják a saját tudásukat/bölcsességüket. Az alvókat meg ébresztik folyamatosan. De természetesen nem árt a védelem felépítése, és fenntartása, mert mások energiáját/energiáit átvehetjük, ami aztán nem lenne jó. Ez történik most.

Az alternatívák terén is alapos megszűrés történt/történik. Ilyenek egyike az Apostoli Magyar Királyság, ami az égiek egyik projektje. Hatalmas próbákat állnak ki ők is, és közülük is a méltatlanokat elhajítja a Teremtő. De ez ezzel jár, aki ebben a projektben részt kíván venni, és szinte egész lényét (testét-szellemét-lelkét) az AMK-nak szenteli önkéntes mellérendelő alapon. Mert, aki ebben a projektben részt vesz nagyon nagy felelősséggel, lehetőséggel, és egyben kegyelemmel is rendelkezik, és az erre méltatlanokkal a Teremtő sem bánik kesztyűs kézzel. Nem büntetés formájában, mert van, aki így fogja fel, de nem az, hanem csak elvétel formájában, ami szerepel az Isteni törvényekben is.

Az AMK ebben az esetben csak egy példa a világon levő számtalan Fényen alapuló példa közül. Nagyon nagy feladat, ami egész lényt kíván, és nem lehet benne jelen olyan személy, aki csak programozott. Csakis olyan lény (ember) lehet benne tag, és a Teremtő által is (van) lesz kijelölve, ami az adott személyen áll, hogy el is fogadja e az alkalmassága folytán, hogy rendelkezik e tiszta Fény minőségekkel. Vagyis gömblátással rendelkezik, sok a tapasztalata (előző élet/jelenlegi élet), nyitott teljesen a világra, és ezzel együtt minden formájára a létezésnek. Tudja a jó, és a rossz közötti alapkülönbségeket is. Nem képzeli magát többnek a másiknál a pozíciója miatt sem. Alázatos, és tisztességes. Körülbelül ezek a főbb kritériumok, amikkel röviden fellehet vázolni a Fény által kezdeményezett projekteket, és a bennük résztvevőket, amik a Föld, és az emberiség felemelését hivatottak szolgálni.

Mint mondtam! Nem kell elhinni, amit írok, mert az igazság tökéletesen független mindannyiunktól. Csak magam jelenleg ezt érzem, hogy ez a jelenlegi helyzet a világon. Különösen Magyarországon. Ezért is van itt már a változás spirálja, aminek a szele elviszi a régit, és a helyét meghagyva az újnak annak átadva azt.

Egyelőre ez az, ami történik.
Köszönöm a figyelmet!
Írta HUNFény

2 megjegyzés:

  1. --Glonczi Helén2013. augusztus 21. 9:41

    Az Apostoli Magyar Királyság jó,nemes,tiszta céllal indult,- senki megbízatásából - Borbély József személye elment az önszereplés fontossága,irányába,-ami nem jó ehhez a célhoz - akasában olvasó ismerősöm véleménye.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem akarok, és nem is fogok védeni senkit, de mindenki itt a Földön, aki a Fény képviselője/szolgája annál előfordulhat sajnálatosan ilyen, hogy picit, vagy nagyot elcsúszik más irányba, de az Isten fogja neki is küldeni a jeleket, hogy vissza kéne térnie a helyes útra.

      Magam is vizsgálódtam picit felőle... Még visszatud fordulni, és úgy érzem törekedni is fog rá, amint a tudatába jut. Szóval ne aggódjunk. Isten vezessen mindenkit, aki a köz javáért cselekszik én ezt kívánom.

      Törlés