2013. május 2., csütörtök

25. Bejegyzés: Hírek mostanra a világból az intuícióm által.

Üdvözöllek kedves olvasó!

Ebben a bejegyzésben a világból érkeznek különböző hírek, amiket az intuíciómból eredően érzek a Föld tekintetében. Különösképpen Európa és Amerika szerte.

Na, de most hadd vágjak bele is a közepébe.

Itt Magyarországon maradva most csak. Maga a magyar emberek nagy többsége már felébredt, de még mindig a sötétben tapogatózik a saját belső világában. Csak pusztán nem oltotta fel a szívében felelhető Fényt, ami láthatóvá teszi önmaga számára az egész belső világát, ami kívülre is kivetül. A Teremtő és az ő képviselői utat fognak mutatni mindenkinek, hogy hogyan lehet felkapcsolni magunkban ezt a Fényt.

Maga az itteni elit is elkezdett nagyon kapkodni, hogy megpróbálja kihúzni a következő választási ciklusig. Na ez itt most egy olyan része a mi létünknek, ahol 98%-ban valójában mi szabjuk meg, hogy lesz e választás vagy sem. Hiszen, ha elmész szavazni ezzel a te energiád az elithez megy és azt ők a saját céljaikra használják fel és nem pedig a közösség érdekében. Inkább a közösséget használják fel, akár akaratuk ellenére is az ő elképzeléseikhez. Lásd például adóztatás.

Ha viszont otthon maradsz, akkor az erődet sokkal jobb és hasznosabb dolgokra is fordíthatod. Amire csak szeretnéd. Például saját magad fejlesztésére vagy pedig együtt lehetsz a családoddal. Csak rajtad áll. Na, de hadd lépjek át kicsit az elitre.

Már az itteni elitet is helyettesítő és minket vagyis az egyszerű itt élő embereket egységes szintre emelő államforma létrejött (2011. Nov. 11 óta lett restaurálva...), ami valójában Magyarországot mindig is jellemezte, ami nem más, mint az Apostoli Magyar Királyság. Aminek a kormányzója Borbély József és nem pedig a királya. Királya nincs az AMK-nak, mert maga a "király" a Szent Korona illetve maga a Teremtő Atya/Anya (Univerzum/Forrás/Isten) és az ő képviselői. Tehát maguk az emberek. Addig meg a Magyar Szent Korona maga a Teremtő egyik kivetülése itt a Földön. Ezzel természetesen minden mi más is, ami bennünk is van az a Teremtőből ered.

Bővebb információk az AMK-ról itt lelhetőek fel. http://apostolimagyarkiralysag.hu/news.php

Az elitre ténylegesen rátérve. Mivel az elit még mindig világszerte és itt most a nyugati világnál szeretnék csak maradni. Európa és Amerika szerte az elit tagjai egymás ellen fordultak és elkezdtek szétesni idáig több, mint 28 (Ennél is több lesz.) kisebb-nagyobb csoportra, akik elkezdték fúrni egymást is. Nemcsak minket. De mivel azaz ember/azok az emberek is már ellett/ellettek távolítva a Földről, aki/k ténylegesen összefogta (volna) őket és koordinálta a műveleteiket. Egyéni "partizánkodást" folytatnak nemcsak a Fény képviselői, de maga a felszíni emberiség alvó és egyben egymás kicsi-nagyobb csoportjai ellen. Nincs meg azaz egyén, aki összefoghatná már őket és nem hajlandóak engedni az érdekeikből egymás számára sem.

Ez az ő számunkra előbb vagy utóbb az erejük szétforgácsolásához és az ő megszűnésükhöz fog vezetni. Ezt sajnos nem tudom megmondani, hogy meddig fog ez a folyamat tartani, de az a lényeg, hogy most tudunk az elit meggyengítése/megszüntetése érdekében és a magunk felszabadulása érdekében is tenni igazán. Elkezdjük azt az utat járni, ami a mi utunk. Vagyis éljük az életünket és kijavítjuk/meggyógyítjuk a blokkjainkat.

Ezt érzem most az elittel is kapcsolatosan. Na, de most hadd térjek rá az új kezdeményezésekre. Az USA-ban van egy kezdeményezés, aminek a neve Citizen Hearing For Disclosue-Polgári felszólalás a nyilvánosságra hozatalért-. Ez a kezdeményezés a Fény erői által lett kezdeményezve. Ez egy konferencia, ami május 3-ig tart. Ez az esemény Amerika szerte is olyan további kezdeményezések hajtóereje lesz, amik szabadalmakat, de egyben titkos (pl.: ufo) akták nyilvánosságra hozatalát is takarni fogják.

Itt most Európában most Magyarországon a Balaton környékén lesz Alsóörsön egy spirituális találkozó, ami az Új Föld és a spirituális emberek számára lesz elsősorban nagy esemény. Ez a kezdeményezés is jobban összefogja hozni a magyarságot, hogy kijussunk ebből a mételyből, amibe belelöktek minket. Egyelőre ennyi hírrel tudtam számolni.

Köszönöm a figyelmet!

Írta HUNFény

10 megjegyzés:

  1. Kedves Tamás! Az alsóörsi találkozóról érdemes lenne informálódni, mert rossz előérzetem van. Az eseményre jelentkeztem és személyesen egyeztettem egy 25perces felszólalást, amit egy hét múlva vezetői döntésre hivatkozva lemondtak. Egy spirituális találkozó amelyiket "vezetőség" manipulál. Az elmúlt években magam is szerveztem ilyen találkozókat, de sohasem jutott senkinek az eszébe, hogy vezetőséget játszon és bárkit eltanácsoljon a szándékától. Fel kell tehát tenni a kérdést kik a "vezetők", kinek a megbízásából cselekednek? Mert akkor a megbízót sem árt megismerni! Áldás

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen!

      Az Alsóörsi találkozóval kapcsolatban nekem is voltak ilyen érzéseim és nem is alaptalanul. Ezért is szóltam a segítőknek, hogy ügyeljék fel az egész tábort és Alsóörsöt. Szóval az a 3 nap és az utána jövő időszakban sem fog semmilyen negatív célzatú cselekmény sem összejönni az elit részére.

      Ezért is a Teremtő mindenkire vigyáz, aki mag. A kérdéseiddel kapcsolatosan is az a válaszom, hogy ébernek kell lenni és bízni a belső potenciánkban. Vagyis a szívünkben. És, akkor semmi baj sem érhet bennünket.

      Törlés
  2. Kedves Tamás és Mindenki! Nem tudom, hallottatok-e már az OPPT-ről? Én év elején olvastam róla először, Igazán nem is tudtam eldönteni, h ez igaz-e v csak egy szép álom.

    http://oppt.iuste.biz/de-mi-fene-az-az-oppt

    A FB-on is van közösségi csoport, OPPT Magyarország.

    üdv.
    Évi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Évi!

      Az OPPT csak egy megtévesztés. Nekem ezt jelzi a megérzésem. Sok jó ember becsatlakozott alá, de nem annyira néz ki úgy, hogy jó célt szolgálna. A háttérhatalom egyik olyan eszköze, amivel megpróbálhatja átmenteni a hatalmát. Óvatosnak és ébernek kell lennünk ezt a galaktikusok is üzenik, mert azért a másik oldal is dolgozik rendesen a dezinfók tekintetében, mert már annyira másra nem igazán képesek.

      Ezért kell óvatosnak lenni.

      Törlés
    2. Hmmm... tudomásul vettem az álláspontot, a kérdésben nem kívánok vitatkozni.

      Teszem a dolgom az OPPT Magyarország ügyében, viszont alapos és egyéni tájékozódást javaslok a honlapon mindenkinek, aki pontosan meg akarja ismerni, hogy valójában miről van szó.

      Andrássy Tamás

      Törlés
  3. Köszönöm Tamás a válaszod. Tényleg annyi a megtévesztés most különösen, h nem árt résen lenni.

    Lehet, h 'itt a piros, hol a piros' játékot játssza az ellenoldal.

    Az APM Királyság-ot kb két éve figyelemmel kísérem.(Nem mondom, h kimerítő mélységben követtem a munkájukat, de ami 'átjött'.. az úgy ott van ) Szívből kívánom, h felnyíljon már az emberek szeme és főleg a szíve megnyíljon.

    VálaszTörlés
  4. hello érdekes amiről írtok,lefújták a talit csak úgy? próbálnak a maradék trükkökkel jönni.idő kérdése hogy ne legyen hatalmuk.hunfeny olyan lehet hogy valakit meglátogat egy űrlény és elmondja hogy mikor 40 éves lesz akkor lesz jó a világ? fb csoportban valaki mesélte fényhajót is látott már,és egyikük elmondta milyen lesz a jövő.egy pejádi hány dimenziós?hamár reinkarnált plejádi vagyok tudnom kell hova akarnak majd vissza vinni ha nincs hozá kedvem akkor is.üdv többiek.éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem fújták le. Én ott voltam személyesen és nagy sikerrel zárult a Szala. :)

      Törlés
    2. A plejádiak között vannak 3-4-5-6-7 dimenziós emberek is. Hát ha vissza szeretnél térni a planétádra, akkor neked kell azt kérvényezni. De azt csak is úgy tedd, hogy tudod mindvégig, hogy mit csinálsz. Nem ok nélkül reinkarnálódtál. Mint mindenkinek neked is feladatod van a Földön.

      Törlés
    3. csak kérdeztem,szerintem nem megyek vissza,semmi sincs ami miatt oda kéne menni akkor minek menjek?

      Törlés